Alföldi Róbert

Indul a Kamaraszínház őszi évada!

A Vaknyugat – miközben folyamatosan műsoron van a budapesti Átrium Film- Színházban – a közeljövőben is folytatja vendégszerepléseit szerte az országban és a határon túl is: szeptemberben a megújuló, Latinovits Zoltán nevét fölvevő budaörsi teátrum nyitófesztiválján, novemberben pedig az Aradi Kamaraszínház meghívásának eleget téve Aradon láthatják az érdeklődők.

A sikeres mű, amely júliusban elnyerte a THEALTER-közönségdíjat is, novemberben az Aradi Kamaraszínházban lesz látható.

Komédiákkal, musicalekkel, zenés estekkel, sok-sok humorral várja közönségét ősszel az Aradi Kamaraszínház. Szeptember 25-én indul az Aradi Kamaraszínház őszi évada Udvaros Dorottya Mégis szépcímű zenés önálló estjével a nagyszínházban. Az őszi évad alkalmával, amely december közepéig tart, hét produkciót tekinthet meg az aradi közönség.  Az őszi évadban az ír Martin McDonagh: Vaknyugat című komédiája, „testvérháborúja” is bemutatásra kerül, november 20-án. 

A Vaknyugat főszerepében Alföldi Róberttel találkozhat az aradi közönség, akinek játékában a kritika szerint „a reménytelen küzdelem, az egyre fogyatkozó erejű igyekezet, az erkölcsi erő megfeszítése érvényesül.”

Bérletárak, jegyárak:

Felnőtt: 90 lej
Kedvezményes (nyugdíjas, egyetemista): 70 lej
Diák: 40 lej

Bérlet-, és jegyárusítás az Aradi Kamraszínház – Bábszínház épülete – székházában szeptember 11-től 19-ig (szeptember 16-ig kizárólag a régi bérletesek vásárolhatják vissza helyeiket, szeptember 17-től szabad bérletárusítás). 
Nyitva tartás: hétköznap 10-13 és 17-19, szombaton 10-13 óra között. Vasárnap zárva.Információ (szeptember 9-től): 0755-04-52-00, This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .