Alföldi Róbert

A politika mindennel veszélyesen játszadozik

 

2013. január 19.

Balogh Gyula / Népszava

 

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója szerint ma Magyarországon a valóság, a tények nem számítanak, csak az, hogy egyesek különböző hallomásokból mit szűrnek le, és ezért hogyan tudnak utálkozni. Alföldi úgy látja, hogy morálisan, érzelmileg minden csúszik szét körülöttünk, alapvető emberi viszonyok sem működnek. Úgy véli, a Nemzetiben létrejött valami, ami ideológiailag nem kell, de ha ez valóban olyan jó és sikeres, mint amilyennek a nézők látják, akkor butaság lenne nem megőrizni.

Bővebben: A politika mindennel veszélyesen játszadozik

Alföldi Róbert: Nem élünk az ötvenes években

 

2013. január 20.

Szemere Katalin

 

Mint egy határlezárásnál: „hadd szívjunk még egy kis levegőt” – így jellemzi Alföldi Róbert a Nemzeti Színház előadásait az utóbbi időben megrohamozó közönséget. A távozó igazgatóval beszélgettünk az elmúlt öt év eredményeiről, a pályázatban tudatosan felvállalt vesztes szerepéről, és megkérdeztük, hogyan mentené át a Nemzeti értékeit.

Bővebben: Alföldi Róbert: Nem élünk az ötvenes években